A Kati FC behúzta a
meccsét ,emiatt nekünk is nyerni kellett. A mérkőzésünk a vártnál jóval
szorosabbra sikerült. Mivel az első meccsen meglepetés született,a
közönség azt várta ,hogy mi végre hozzuk a kötelezőt. A nyomás nagyobb
lett,a játékunk pedig gyengült(elsősorban Teknős Gergely sérülése
miatt). Helyette Nyúl Tamás kapott lehetőséget és a játék miatt alaposan
fel kellett forgatni a csapat taktikáját is. A mérkőzés kezdetén szokás
szerint uraltuk a játékot és rengeteg helyzetet kidolgoztunk. A félidő
közepén Kántor Ádám egy hatalmas hibát vétett,a szögletet eladta és a
kontrát Kocsis D. tudta kihasználni(0-1).Összeestünk és a koncentráció
is hiányzott ezért egy újabb gólt kaptunk(0-2).
Amint elkezdődött a második félidő Kántor Ádám és Alm Tamás elkezdett
parádézni. A második játékrész 1. percében Kántor Á. egy okos gurítással
szépített. Majd a középkezdés után rögtön egy elementáris erejű lövést
„ragasztott” az ellenfél hálójába. Ez után kisebb kakasviadalnak lettek
tanúi a nézők. Először Hűvös-Récsi Bencét ,majd Kocsis Dávidot küldték
le (2. perces büntetés kíséretével).Ebből szerencsére mi jöttünk ki jól
,ugyanis a csapat első számú gólvágója Alm Tamás is "beköszönt" először
közelről ,majd a szokásos kényszerítő után egy ziccert
értékesített(4-2).
A meccset megnyertük a csapnivaló félidő után remek csapatjátékkal
kompenzáltuk a 2. játékrészben. Jövő héten „A Deportivo” lesz az
ellenfél ,ami el is döntheti a végkimenetelét a bajnokságnak,ugyanis az
Aranycsapat-Kati FC meccs eredményétől függően 6 pont lehet a maximális
előnyünk.
|
|